Írások

Prae.hu kritika

A test kiáltja világgá

Ha nehezen írok meg egy kritikát, általában azt jelenti, jó az előadás. Jó az előadás, mert beszippant, magával ragad, és hetekig gondolkodnom kell rajta. A nem is olyan régen alakult Loupe Színházi Társulás Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című drámáját Horváth János Antal fordításában és egyben rendezésében vitte színre.

Stuber Andrea naplója

Lovas Rozi-hiányom támadt

Egyszerűen Lovas Rozi-hiányom támadt. Úgyhogy bekéretőztem a Marczibányi térre a Loupe Színházi Társulás Lányok, fiúk című monoelőadására. (Írta Dennis Kelly, fordította és rendezte Horváth János Antal.) Azt hittem, hogy a földszinti kisterembe tartok, ahol gyerekelőadásokat szoktam látni, de nem, fent megy a nagyteremben, zsúfolt, pótszékes ház előtt. Csak úgy vonult a leendő közönség a Marczi irányába, ahogy baktattam felfelé a Mamuttól.

WMN.hu ajánló

Miért megyünk folyton egymás agyára, ha amúgy imádjuk a másikat?

Mikor nevettél utoljára teli tüdőből színházban? És mikor nevettél utoljára ugyanitt (vagy a való életben) – magadon? A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása a felhőtlen szórakozás mellett bőven ad gondolkodnivalót is – pontosabban kicsit megpöckölget, hogy ne gondolkodjunk már olyan elvágólagosan se magunkról, se az élethelyzetünkről.

Élet és Irodalom kritika

Nem általános

A cselekmény kulcstémaként a fajgyűlölet köré szerveződik, szereplői kétharmadrészt rendezett életű középosztálybeliek, akik híresen rossz környéken laknak, előfordulhat például, hogy a fehér családapát megtámadja az utcán egy kiskorú ázsiai banda – van tehát kézzelfogható ok másokkal szemben bizalmatlannak, sőt előítéletesnek lenni, és összezárni a hasonlókkal. Hiába készült azonban még meleg fiatalok beszámolóival keretezett videóelőzetes is, ez az előadás akkor sem szól különösebben a xenofóbiáról. A drámának is inkább csak apropót biztosítanak a társadalmi fenomének és extrém szituációk, Horváth János Antal erősen színészközpontú rendezése és a három színész makronagyítású játéka pedig nagyon megnehezíti, hogy az egyének helyén jelenségeket lássunk.

Népszava kritika

Újra agora lesz a színházi tér

Lovas Rozi pólóban és egy elegánsan sportos nadrágban megjelenik a Marczibányi Téri Művelődési Központ háromszáz férőhelyes nézőtere előtti színpadon. Lazán és oldottan mesélni kezd. Csaknem két órán át egyedül van a színpadon, csupán jelzés szerű díszlettel (tervező: Szabó Márton István), kellékek nélkül. Dennis Kelly Lányok, fiúk című monodrámáját játssza. (Néhány évvel ezelőtt Járó Zsuzsa is játszotta ezt a darabot 23 perc címmel a Jurányiban.) A Lányok és Fiúk rendezője Lovas Rozi férje, Horváth János Antal, aki fordítóként is jegyzi az előadást. Együtt hozták létre nemrég a Loupe Színházi Társulást, amelybe más alkotótársakat is bevontak.

Revizor kritika

Bármi lehetséges...

A rettenetesen hosszú és megjegyezhetetlen című előadás két szereplős, egy párkapcsolat története, illetve nem is igazán, de ez most mindegy, mert mégis, hiszen a párkapcsolatba – amennyiben egy férfi és egy nő alkotja a párt – egy gyerek is belefér. Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá, így a cím, ez persze nem igaz, lásd ötös lottó, és nem is hangzik jól, de ez is mindegy.

Színházat nekünk kritika

Melyik úton induljunk, hogy megérkezzünk?

Az elmúlt hónap igen gazdag volt pszichózisokban, ami belőlem a menekülési ösztönt váltotta ki. Először egy koncert tartotta lázban az országot, aztán azért mozdult meg a tömeg, mert –és ezt közveszéllyel fenyegetésként definiálja a törvény– azt mondták neki, háború lesz. Aztán a háború végül hogy hogynem elmaradt, de még ki sem tört a béke, már futball pszichózisban vegetál mindenki. Számomra döbbenetes, mennyire ki lett mosva a tömeg agya, mikre és hogyan mozdul meg a nép. Ilyenkor mindig felébred bennem egy belső hang ami azt súgja: menekülj, vagy legalább bújj el, ne is lásd ezt a nihilt.

Színházat nekünk! kritika

Egy szerelem passiója mennytől a pokolig

A Loupe Színházi Társulás egy olyan csapat, akikre oda kell figyelni. Jellemzően –és pláne manapság– perifériára szorult, mégis húsbavágóan aktuális és sokunkat érintő, érzékeny, fájdalmas és sokszor tabuként kezelt témákkal foglalkoznak a színház nyelvén. Félelmekről, veszteségekről, reményről és boldogságról fogalmaznak előadásaikban, de nem egy elrajzolt, eszményi nyelven, hanem egy mindannyiunk számára érthető, nagyon is emberi, szerethető módon beszélnek akár a legmélyebb fájdalmainkról is.

Magyar Narancs kritika

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Színház.net kritika

Jóból is megárt

Na tessék: itt van megint egy színházi csoportosulás, egy új formáció, amelyik a maga lábán próbál megállni, és úgy tűnik, sikerül is neki. Én mindenesetre drukkolok.

Színházat nekünk! kritika

Itt élned, halnod kell?

Mi történik, ha az elhíresült Isten-Haza-Család triumvirátusból kettőnek azonnal szüksége van ránk, ráadásul ütköző érdekekkel, a harmadik pedig épp nem igazán segíti a döntéshozatalt? Ezt a kérdéskört, és a belőle kiinduló megannyi más kérdést is vizsgálja a Loupe Színházi Társulás legújabb színházi előadása, melyet –ahogy a társulat fogalmaz– a színészek improvizációi alapján és ellenére Horváth János Antal írt és rendezett.

Prae.hu kritika

Menni vagy nem menni?

Folyamatosan hallunk róla, érezzük a súlyát, de igazán nem tudjuk felfogni a közelségét, mi az? A határ túloldalán zajló háború. De mi van, ha a határvonal nem véd meg egy becsapódó rakétától? Mit csináljon az ember, ha hadköteles? Menjen vagy maradjon? Nem olyan egyszerű a kérdés. A jelen Magyarországán játszódó Becsapódás az orosz-ukrán háború égetően aktuális problémájára reagál. A szituáció pedig nem is annyira elképzelhetetlen és távoli, mint elsőre gondolnánk. A Loupe Színházi Társulás az Árvák után egy újabb időszerű és fontos témát dolgoz fel Horváth János Antal rendezésében.